Mindegy, hogy Ön lemaradt, kimaradt, vagy éppen bent ragadt a tőkepiacok, ugyanúgy, mint a vulkán mindig rejtegetnek termékeny területeket, de egyben veszélyeseket is.

Ehhez éppúgy, mint egy betegséghez orvos, úgy a pénzügyekhez is szakember kell, akivel Ön elkerüli az útvesztőket és segít Önnek céljai elérésében. Velünk többet nem fog lemaradni, sem kimaradni, sem bennragadni, sőt, megfogja az esélyt, a lehetőségeket!

Ön is látja, szemléli, talán szenvedi is a válságot úgy a mindennapokban, mint a befektetései, megtakarításai terén.

Jó lett volna kiszállni időben, és biztonságos alapokba tenni a pénzét? Jó lett volna 310 helyett inkább tavaly nyáron 240 forintért eurót venni?

Vagy felkészülni 140 forintos svájci frank árfolyamnál, hogy hitelei terhei nőhetnek? Vagy nem kellett volna a szomszédjára hallgatnia, mikor 300 felett még vásárolta az eurót és kivette pénzét az OTP-ből ahelyett, hogy akkor vett volna érte inkább 1300 forintért OTP részvényeket?

Munkatársaink pénzintézetektől független, magasan képzett emberek, akik pénzügyi tervező szoftverünk segítségével képesek arra, hogy megtalálják Önnek és családjának az optimális megoldást a pénzügyek területén.

Ha ránk hallgat, meg tudja teremteni a nyugodt, kiegyensúlyozott jövőt saját magának és családjának!

Az elmúlt években sok befektető veszteséget realizált és sokan elfordultak az értékpapír piactól. Mostanra a kedélyek megnyugodtak és már érezhető a befektetési kedv visszatérte. Azonban sok befektető okulva a nagy árfolyamesésekből már nem a hagyományos, több éve megszokott befektetéseket keresi, hanem valami újat, ami kezelhető kockázat mellett ad lehetőséget a profit termelésre és akár az árfolyamcsökkenésekből is enged profitálni.
A pénzvilág fejlődése szerencsére megállíthatatlan, így a megváltozott piaci helyzetben is vannak új befektetési lehetőségek. A kérdés csak az, hogy mi is kihasználjuk-e ezeket? Egyáltalán ismerjük-e, hogy akár nemzetközi szinten is, milyen befektetéssel lehet magas hozamot elérni?

  • Mennyit költött idén a lakása javítására, karbantartására...?
  • Milyen beruházásokat tervez...és halaszt el pénzügyi okokból...?
  • Mit szólna ha, 4 évig lakás karbantartás céljára megtakarított pénzéhez az állam 30%-ot hozzátenne ?

Kérdése van? Itt azonnal felteheti ! A következő oldalon adja meg nevét, telefonszámát és munkatársaink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot.